Nemzeti Emlékhely

Székesfehérvár

TERVEZÉS 2009

ÉPÍTÉSZET: BABOS ÁRON, MAJOROS ÁDÁM, PORCSALMY ZOLTÁN, TÖRÖK SZABOLCS BENCE

SZOBRÁSZAT: PÉTER ÁGNES

KERTTERVEZÉS: SIPOS LÁSZLÓ

MODELLEZÉS: SZIPTNER GERGŐ

 

A tervpályázat célja:
„ a nemzeti emlékhely, a Szt.István bazilika romkertjének kialakításához olyan építészeti vázlattervek készítése, amely gondoskodik a pusztuló régészeti elemek, falak védelméről, és az emlékhely jelentőségének megfelelően mutatja be a látogatók számára, az építészet, a kertépítészet és képzőművészet nyelvén felhívja a figyelmet az emlékhely eszmei és történelmi jelentőségére.“
A kitűzött kettős célt megvalósító építészeti – szobrászati koncepciónk alapja a bazilika és környezetének évszázadokon áthúzódó építéstörténeti vizsgálata, a térstruktúra alakulásának elemzése, a hely szakralitását hordozó eszmei és tárgy elemek feltérképezése utáni funkcióelemzés, mely magába foglalja a Nemzeti Emlékhely-fogalom meghatározását, és az adott helyre való alkalmazását.


Az alapvizsgálatok eredményeképpen felismert legfőbb jellegzetesség, hogy a rétegszerűen egymásra/egymás mellé rakódó építési periódusok kialakulásánál a legfontosabb rendező elv minden korban a két szent (Szent Isván és Szent Imre) sírhelye körül kialakított kegyeleti- és zarándokkultusz. A Nemzeti Emlékhely-fogalom egzakt és közmegegyezésen alapuló meghatározásával még adósak a hozzáértő tudósok, a politika, maga a társadalom. Funkciói mindazonáltal leírhatók: fel kell ébresztenie a látogatóban az események, személyek iránti érdeklődést, a magyar történelem pozitív személyiségeivel, típusaival való  azonosulás vágyát, ezek tiszteletét, fel kell ébresztenie ezek által a nemzethez való tartozás érzését, az összetartozás érzését, a nemzet önbecsülését. Az építészeti – képzőművészeti környezet látványai „fogas“-ként kell működjenek, azokkal a látogató memorizálhassa a személyeket, eseményeket, korszakokat, azok folyamatait és összefüggéseit, az egész emlékmű pedig a személyek, a nemzet egységessége és méltósága érzetét kell sugallja.
Az adott helyen – a székesfehérvári préposti bazilika, a középkori magyar királyok koronázó- és temetkezési helyén – meg kell örizni, méltón be kell mutatni és tovább kell örökíteni az utókornak a magyar történelem legkiemelkedőbb jelentőségű épületének rommaradványait, Szent Isván és Szent Imre sírhelyét, királyaink és családjaik egy részének sírhelyeit, egyházi és világi méltóságok sírhelyeit, és
méltó hátteret kell biztosítani az emlékezés rítusaihoz.
1000 év elteltével – 500 év építés és 500 év pusztulás után – korunk újra „hozzányúl“ a bazilikához. A beavatkozás elve nem lehet más, mint évszázadokon át mindig: a maradványok védelmét szolgáló
létrehozandó hozzáadott mai réteg fenntartja és egyben újraéleszti a kultuszhelyeket. Az emlékezés két térbeli szinten történik: az alsó szinten, a romterület szintjén az in situ meglévő maradványok bemutatása, értelmező magyarázata adja a látogató számára az ismeretet és tudást, mely kiegészül a felső szinten, a „védőréteg“ dombfelszínén (a két szint közötti kapcsolat többféle módon való létrehozásával) kialakított új építészeti – szobrászati kerettel, amely vizuális hátteret ad az átlényegüléshez és katarzishoz.